Vackor Óvodásokat Támogató Alapítvány

Gyógynövényes-fűszernövényes kiskert kialakítása az óvoda kertjében

„Régi vágyunk valósult meg ezzel a támogatással. Az óvoda épülete előtt, az épület és a kerítés között egy nehezen gondozható terület helyezkedik el. Próbáltuk több-kevesebb sikerrel talajtakaró növényekkel beültetni, de ez a rész mindig gondozatlannak tűnt. Márpedig itt a főbejáratunk, nagyon szerettük volna „feldobni”, széppé, vonzóvá varázsolni. Azt tapasztalatból már tudtuk, hogy magasra növő virágokat nem tudunk ide ültetni, mert ez itt egy szélcsatorna, mielőtt kinyílnának a földre fekszenek a növények, a szél ledönt mindent. Összedugtuk páran a fejünket, és egy igazán jó ötlet körvonalazódott ki bennünk. Egy kiskert, egy fűszerkert ahová alacsonyra növő illatos növényeket ültetünk. A gyerekekkel illatos kiskertben bóklászhatunk, és nem utolsó sorban vajaskenyérre szórhatjuk az itt termesztett petrezselymet, snidlinget, teát főzhetünk a citromfű és menta levelekből.”

„A munkát ősszel kezdtük, hiszen az ültetésre az a legalkalmasabb időszak. Bár ágyásszegélyt terveztünk, egy engedélyezett módosítással szegélykövekkel alakítottuk ki a növények helyét. A lépőkövek segítik a kiskert látogatóit abban, hogy esős időben is bejárják, tanulmányozzák, illatozzák ezt a területet. Egy gyönyörű napsütéses őszi napon, október 30-án kezdtük a megvalósítást. Sokan családosan érkeztek, gyerekek-szülők-nagyszülők. A férfiak a terület kialakításával, geotextil felrakásával, homok területre talicskázásával, és szétterítésével kezdték a munkát. A gyerekek anyukájukkal, nagymamájukkal az udvari részeket gereblyézték, söprögették ezalatt. Óvodánk minden csoportjából sok család segítette a munkát. A szünetben, kis pihenőkben meleg teát, kávét ivott, és házi sütésű almáspitét evett a jó hangulatú csapat.

A nehéz szegélykövek elhelyezésében a gyerekek is segítettek. A lépőkövek lerakása után jött a növények beültetése. Ehhez a termőföldet átrostáltuk, talicskával és vödrökkel a kiskerthez szállítottuk a nagyudvarunkról. A talicskán visszafelé „potyautasok” utaztak nagy vigadalom közepette. A növényeket a gyerekek meglocsolták, és ezután már csak a talajtakaró mulcsozás volt hátra.”

„Azóta minden reggel gyönyörködünk a kiskertünk látványában. Az érkező-távozó gyerekek (ahogy előre gondoltuk), minden nap ugróiskolaként, kis labirintusként járják be boldogan a területet. Teákat főzünk, és a fűszernövényekből folyamatosan fogyasztunk a gyerekekkel.

Úgy gondoljuk, tökéletesen megvalósítottuk a tervünket, minden úgy történt, ahogy elterveztük!”