A közösségi alapítvány egy olyan helyi szervezet (egy településen, illetve Budapesten egy kerületben), amelynek célja a helyi összefogásnak és a helyi társadalom erejének a növelése.
→ Alapítvány, mert adományt / erőforrást gyűjt és oszt.
→ Közösségi, mert a helyi közösségre épül, demokratikusan működik, helyi kezdeményezéseket támogat, és mindezzel a helyi társadalmat erősíti: a szomszédságokat és más közösségeket, a lakóhelyi felelősségvállalást, a kerülethez tartozás érzését.
Mindenhol vannak olyanok, akiknek nem jut – lakhatás, étel, gondoskodás… Mindenhol vannak olyan problémák, ügyek, amire nem jut – forrás, figyelem, cselekvő önkéntes… Mindenhol vannak mobilizálható erőforrások – szaktudás, pénz, munkaerő, anyag… A közösségi alapítvány számunkra a helyi mobilizálható erőforrások közösségi gyűjtését és közösségi elosztását jelenti, ami növeli a helyi identitást, a helyi problémák és ügyek iránti nagyobb felelősségvállalást, és azok helyi megoldásának esélyét, a szolidaritást, a társadalmi párbeszédet, az esélyegyenlőséget és a jól-létet.
A közösségi alapítvány világszerte elterjedt formája a helyi fejlesztésnek. 2010-ben már 1680 közösségi alapítvány működött a világ öt kontinensén. Magyarországon az utóbbi években kezd megerősödni ez a mozgalom – jelenleg is több ilyen szervezet működik:
- 2011-ben alakult meg Budapest IX. kerületében a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (róluk itt találsz bővebb információt: http://ferencvarosi.kozossegialapitvany.hu/),
- ezt követte 2016-ban Pécs (őket itt találod: https://pecsikozossegialapitvany.hu/),
- majd 2017-ben Miskolc.
De a régióban sok város létrehozta már: Székelyudvarhelyen, Marosszéken, Pozsonyban is évek óta dolgozik egy-egy közösségi alapítvány a város, a környék fejlődésében és a civil kapcsolatok megerősítésében.
Mi hiszünk abban, hogy Óbuda-Békásmegyer, ez a városnyi kerület sokféle módon gazdagodhat egy helyi közösségi alapítvány működésével.
