Maradjanak a Fák a Rómain!

JÓ JÓbudán! pályázatunk egyik nyertese a Maradjanak a Fák a Rómain civil csapat, akik kiástak és újra lerögzítettek, majd felújítottak kilenc köztéri padot a Római-parton, ezután pedig közösségépítő bográcsozást tartottak közel 50 fő részvételével.

A padfelújítás időpontja 2022. október 22. volt, helyszíne a Szent János utcától északra lévő játszótér. A felújítási munkálatokon kb. 15 fő vett részt, főként helyi lakosok. A bográcsozást a rossz idő miatt 2022. december 3-án, a Külker Evezős Klub hagyományőrző Mikulás Kupájakor tartották. Az előzetes tervezési, szervezési feladatokat, ill. az előkészületeket a Maradjanak a FÁK a Rómain hat fős szervezői csapata végezte – hozzájuk csatlakozott egy óbudai asztalos, valamint a tágabb aktivista csapatuk, a komposzt közösségük oszlopos tagjai, ill. a Külker Evezős Klub vezetője és a klub tagsága is bekapcsolódott. A padok rögzítése nagyon jól sikerült, egy korábbi módszerüket továbbfejlesztve, az új betoncserepes technológiának köszönhetően – a korábbival ellentétben – most kézi erővel megmozdíthatatlanná váltak, így ez várhatóan nem igényel majd további figyelmet – viszont csiszolásuk és lakkozásuk két évente ajánlott, erre ismét szerveznek majd közösségi programokat.