JuliBuli

Jó Jóbudán! pályázatunk egyik nyertese, a Julika utcai lakóközösség nevében pályázó Simányi Péter és kis csapata sikerrel szervezte meg és bonyolította le az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Julika utcai utcabált, azaz a JuliBulit. Az eseményre 2022. augusztus 27-én került sor gyerekprogramokkal, közös evéssel, barátkozással, beszélgetéssel, élőzenével, tánccal és karaokéval. A helyszín és a programok tervezésénél kiemelt szempont volt az egymásra figyelés, a közösen eltöltött idő és a közösség erősítése, valamint, hogy minden korosztály jól érezze magát: a kisebbek számára gyereksarok került kialakításra arcfestéssel, társasjátékokkal, zsákbamacskával, buborékfújással, a felnőttek beszélgettek, bográcsos ragut és kolbászos lecsót főztek, süteményeket sütöttek, este pedig élő zene mellett énekeltek – táncoltak. Simányi Péter főszervező beszédet tartott, amiben megköszönte mindenkinek a részvételt és a hozzájárulást, ill. beszélt a közösségépítés, és a közösségi gondolkodás, összetartás fontosságáról is, hiszen a jövőbeli közösségi kezdeményezések tekintetében is létfontosságú az erős kapcsolati háló. A nap folyamán a résztvevők csúcs létszáma 80 fő fölött volt, az esemény közben a kihelyezett adománygyűjtő dobozba összesen 30 000 forint adomány gyűlt össze az OMSZ Óbuda-Békásmegyer Mentőalapítvány számára, melynek átadása egyelőre szervezés alatt áll. A szervezők folyamatosan ötletelnek a közösség építésének további lehetséges módjain (utcagondozás, fásítás, járdaépítés, stb.).

Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen előremutató kezdeményezést támogathattunk, hiszen a közösségépítés, a jószomszédi kapcsolatok erősítése a mi céljaink között is kiemelt szerepet kap – jó látni, hogy ez az itt élők számára is fontos, hogy egymás felé fordulunk, kíváncsiak vagyunk egymásra, és közösségben gondolkodunk.

Mint megtudtuk, a Julika utcai lakóközösség az önkormányzat által október 22-én szervezett szemétszedésen, ill. a Maradjanak a FÁK a Rómain csoport padfelújítási programján is képviseltette magát két családdal – és a jövőben is tervezik a részvételt a kerületi közösségi programokon.