Gondolj ránk!

Adód 1%-a nagy támogatás JÓbudának. ☀️💸

Miért add nekünk?

Nem magunknak kérjük, az adományokat továbbadjuk olyan óbudai közösségeknek, szervezeteknek, akik a köz javára tevékenykednek, vagy személyeknek, pl. tanulási nehézségekkel bajlódó rászoruló tanulók korrepetálását támogatjuk a JÓbuda Mentorprogram keretében.

Ezt a programot az egyik kurátorunk tervezte meg, és azóta is ő vezeti töretlen lelkesedéssel: Andrea nyugdíjas általános iskolai igazgatóhelyettesként érkezett hozzánk, a saját gyakorlatából érezte a program létjogosultságát, és rögtön bele is fogott. A program során az érintett tanulók szülei keresnek egy olyan szaktanárt, akiben megbíznak, és aki elvállalja a korrepetálást – annak végeztével az alapítvány óránként 5 500 forintot fizet a tanárnak. Ezt a programot idén már kiegészítettük egy ingyenes középiskolai felvételi előkészítő tanfolyammal is, amit az Óbudán élő, rászoruló családok gyermekeinek ajánlottunk fel.

Jelenleg 10 tanuló korrepetálását tudjuk támogatni 15-15 órában. Ha nekünk adod az adód 1%-át, azzal hozzájárulsz, hogy a következő tanévtől még több rászoruló gyermeknek tudjunk segíteni a tanulásban.

A Mentorprogramunkról még kevesen tudnak a kerületben, ezért az is nagy segítség, ha terjeszted a hírét.

Valamint ha időd és energiád engedi, legyél a követünk, és kérd meg barátaidat, ismerőseidet, hogy ajánlják fel a Jóbudának az adójuk 1%-át – a felajánlás menetéhez készítettünk egy segítő videót, ezt a Légy a támogatónk! menüpont alatt éred el.

Nagyon köszönjük, ha gondolsz ránk és segítesz, ill. terjeszted a jó hírünket! 😊🫂