Gólyahír Alapítvány az Örökbefogadó Családokért

Támogató hátország vagy ellenség? – Önismereti délután kamaszokat nevelő szülőknek

„A 3. kerületben élő, kamasz gyermekeket nevelő szülőket terveztük megtámogatni szülői kompetenciáik fejlesztésében. A programmal a fő célunk az volt, hogy a résztvevők szemlélete a releváns témakörben változzon, jobban meg tudják érteni kamasz gyermekeik viselkedését és ráérezzenek az ebben az életkorban hatékony és célra vezető kommunikációra.

A program megvalósításának dátuma 2024. november 23. szombat, 13 és 17 óra között.

A program helyszíne: Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtára.”

A program során különböző szituációkat, jeleneteket felelevenítve vizsgálták a résztvevők érzéseit, véleményét egy vonatkozó kérdéssor segítségével, majd a szülők és a mai kamaszok tinédzserkora különbségeket és hasonlóságokat beszélték át. A továbbiakban konkrét, gyakorlati iránymutatást adtak a szülőknek a kamaszokkal való mindennapi kommunikációhoz, valamint projekciós és improvizációs technikák segítségével átbeszélték a szeretetnyelvek típusait a kamaszok szemszögéből – szó volt a dicsérő szavak, az érintés, az együtt töltött minőségi idő, a szívességek, ill. az ajándékozás szerepéről is. A program utolsó részében gyakorlati tudnivalókat adtak a szülők kezébe a kamaszokkal való kommunikációhoz: Hogyan bírjuk szóra őket, ha indulatosak / hallgatagok és magukba fordulók? Hogyan nyerjük vissza a bizalmukat, ill. fejtsük ki álláspontunkat és keressünk megoldást.

„Szeretnénk őszinte hálánkat és köszönetünket kifejezni, amiért támogatásukkal lehetővé tették, hogy megvalósítsuk ezt a csodálatos programot a kamaszokat nevelő családok számára. Az Önök segítségével egy különleges, felemelő és hasznos napot tölthettünk együtt, amely tele volt felismerésekkel, tanulságokkal és tapasztalatcserével. Hálásak vagyunk, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ez az esemény ilyen emlékezetessé váljon mindannyiunk számára. Támogatásuk nem csak nekünk, hanem a résztvevő családok számára is hatalmas értéket képviselt.”