Hírek kategóriaarchívum

Óbudai civil szervezetek támogatása laptopok adományozásával

Kedves Óbudai Civil Szervezetek!

Nagy örömmel és büszkeséggel osztjuk meg veletek ezt a pályázati lehetőséget:

Óbudai civil szervezetek támogatása laptopok adományozásával – A Jóbuda Közösségi Alapítvány pályázati felhívása

A Jóbuda Közösségi Alapítvány célja a helyi összefogásnak és a helyi társadalom erejének növelése, a szomszédsági összetartozás, a lakóhelyi felelősségvállalás, a lokálpatriotizmus és a civil társadalmi részvétel erősítése. Arra kötelezte el magát, hogy a helyi erőforrásokat mozgósítva, helyi kezdeményezéseket és előremutató közösségi ügyeket támogat. Ennek érdekében, a ‘bp Magyarország’ felajánlásának köszönhetően laptop-adományozási pályázatot írt ki 2024. május 6-án.

Itt találjátok a teljes pályázati felhívást és benne az elektronikus űrlapot, amin a pályázatot be tudjátok küldeni:

Idén is JÓ JÓbudán!

A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális csoportok munkáját segíti.

Alapítványunk célja, hogy összekössünk helyi ügyeket helyi erőforrásokkal, azaz óbudai civil kezdeményezéseket és közösségeket támogassunk, ezzel erősítve a kerületi civil aktivitást és az adományozói kultúrát, növelve a helyi összefogást és a helyi társadalom erejét.

Pályázatunkat Budapest III. kerületében működő közösségeknek írjuk ki, a lakóközösségek életét javító, a közösségtől leszakadó generációk, csoportok bevonását, illetve az élhető, szerethető és fenntartható óbudai lakókörnyezetet célzó kezdeményezések támogatására.

Olyan, helyi közösségek által megvalósítani kívánt projekteket várunk, amelyek kapcsolódnak a JÓbuda Közösségi Alapítvány céljaihoz, az óbudai környezet javításához, a közösségek erősödéséhez, a generációk közötti szálak erősítéséhez, Óbuda civil életének gazdagításához, a helyi erőforrások közösségi célú felhasználásához.

Kik pályázhatnak?

  • Budapest III. kerületében bejegyzett székhellyel rendelkező, és a kerületben tevékenykedő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok);
  • Budapest III. kerületében működő, jogi személyiséggel nem rendelkező lakossági csoportok, informális közösségek.

Nem pályázhatnak: egyházak, for-profit, vagy politikai szervezetek, szakszervezetek.

Ha a pályázatot benyújtó közösség nem bejegyzett civil szervezet, jelöljenek meg egy szervezetet, vagy a közösség egyik tagját, aki vállalja a projekt pénzügyi lebonyolítását. Ebben az esetben a lebonyolítóval kötünk szerződést, és az ő bankszámlaszámára utaljuk a támogatási összeget.

Milyen projekteket támogatunk?

  • Olyan helyi kezdeményezéseket, amelyek közterületen valósulnak meg, vagy épp annak fejlesztésére, szebbé, közösségibbé és fenntarthatóvá tételére irányulnak;
  • Olyan helyi programsorozatok szervezését és/vagy civil hálózatok létrehozását, amelyek összehozzák az embereket, közösséget kínálnak a magányosan élők számára, segítséget nyújtanak a rászorulóknak;
  • Olyan  helyi kezdeményezéseket, amelyek helyben hasznosulnak, és magán vagy céges adományokból hosszabb távon is fenntarthatók lehetnek, ezáltal terjesztik a civil adományozás kultúráját;
  • Olyan helyi kezdeményezéseket, jó gyakorlatokat, amelyek példát mutatnak az egyének vagy közösségek ökológiai lábnyomának csökkentésére, a fenntarthatóbb életvitel megvalósítására;
  • Olyan összefogásokat (tanulókörök, közösségteremtő akciók, programsorozatok), amelyek hosszú távon is összekapcsolják a kerületben élőket/dolgozókat/tanulókat.

Nem támogatunk:

  • Politikai szervezeteket közvetve vagy közvetlenül támogató, állami és önkormányzati feladatkörbe tartozó, illetve gazdasági hasznot hozó tevékenységeket;
  • Olyan projekteket, amelyek egyéb forrásból a projekt megkezdéséig már támogatást kaptak;
  • Olyan projekteket, amelyek a szerződéskötésig lezárulnak.

A projektek megvalósításának időszaka:

2024. május 15. és 2024. december 31. között.

Mekkora összegre lehet pályázni?

Projektenként maximum 250 000 Ft összegre.

Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.

A rendelkezésre álló teljes keretösszeg: 1 500 000 Ft. Fenntartjuk a jogot, hogy a pályaművek számától és tartalmától függően a keretösszeg egy részét nem osztjuk ki.

A pályázatban nyújtott támogatáshoz önrész és/vagy saját erőforrás (önkéntes munka, saját forrás) biztosítása is szükséges!

A támogatást az alábbi jogcímekre lehet fordítani:

  • Kis összegű eszközbeszerzés a projekt közvetlen megvalósításához;
  • Helyiség- illetve eszközbérleti díj (eseti);
  • Szállítás;
  • Dologi kiadások (pl. növényvásárlás, alapanyag-beszerzés);
  • Szolgáltatások, szakértők díjak;
  • Kommunikációs tevékenységhez kapcsolódó kiadások (pl. grafikai munka, postaköltség, irodaszer, hirdetés);
  • Közös programokhoz szükséges belépődíj.

Hogyan lehet benyújtani a pályázatot?

-> online pályázati adatlap kitöltésével, legkésőbb május 31. éjfélig. A pályázat beérkezéséről visszaigazolást küldünk e-mailben.

A pályázat beadása előtt konzultációs lehetőségeket biztosítunk, ezek időpontját előzetesen egyeztetjük. Írásban is fordulhatnak hozzánk kérdésekkel a beadási határidőig a kozponti@jobuda.hu email címen.

Hogyan értékeljük a pályázatokat?

A támogatásokról az alapítványunk kuratóriuma hoz döntést. Előnyben részesítjük azokat a projekteket, amelyek

  • Nem egyszeri esemény létrehozását szolgálják, hanem hosszabb távon terveznek hatni egy adott közösség fejlődésére, vagy egy adott közösségi környezet javítására, vagy a közösség életében korábban részt nem vevő csoport aktivizálódására;
  • Konkrét közösség kialakítását és/vagy megerősítését szolgálják.

Az eredményt 2024. június második felében egy közösségi esemény keretében hirdetjük ki, valamint a honlapunkon és a Facebook – oldalunkon is közzétesszük.

Szerződéskötés:

A nyertes pályázókkal az eredmény kihirdetése és személyes kapcsolatfelvétel után kötünk szerződést.

A támogatást előfinanszírozás formájában, egy összegben, a pályázó szervezet/közösség bankszámlájára utaljuk.

Amit a pályázathoz tudni kell:

A JÓbuda Harmadik Kerületi Közösségi Alapítvány egy helyi független támogató szervezet. Helyi forrásokból gyűjt adományokat a közösség ügyeinek, kezdeményezéseinek támogatására. Összekapcsolja az adományozókat a megvalósítókkal, ezzel fejlesztve a kerületi kapcsolatokat és a közösség iránti bizalmat. Ezért is törekszik az átlátható, jogszerű működés mellett folyamatos kapcsolattartásra és partneri együttműködésre a projektek megvalósítóival. Nem az adminisztráció a cél, hanem a pályázatban tervezett program sikere, ezért szükség szerint szakmai támogatás lehetőségét is biztosítja.

Várjuk a kerület életét jobbító ötleteket, projekteket!

Mottónk: „Mindenütt van hiány és mindenütt van többlet – kössük össze őket!”

Adomány a Bérestől

A pénzbeli támogatások mellett a tárgyi adományokat is fontosnak tartjuk, nagyon köszönjük, és igyekszünk azokra a helyekre eljuttatni, ahol a leginkább szükség van rájuk.

A kerületi székhelyű Béres Gyógyszergyár Zrt.-vel 2023 végén kötöttünk támogatási szerződést, amelynek eredményeképpen 370 doboz Béres étrendkiegészítő készítményt kaptunk tárgyi adományként: 170 doboz Béres C-vitamin 500 mg Retard Csipkebogyó + D3 90 db-os filmtablettát, ill. 200 doboz Béres Actival Extra 120 db-os filmtablettát, összesen mintegy 640 000 Ft értékben. Ezeket december végén és január folyamán a kerületi Családok Átmeneti Otthona lakóinak, a Családsegítő Szolgálat által támogatott rászoruló családoknak, valamint a kerületi nyugdíjas klubokat összefogó Óbudai Szociális Szolgáltató Intézménynek ajánlottuk fel.

Nagyon köszönjük a Béres Gyógyszergyár Zrt.-nek az adományt!

Újra megélénkült a Hasznos Haszontalan

Kicsit elmaradtunk a hírekkel az év végi hajtásban, pedig ismét remekül sikerült a lassan hagyományosnak számító Hasznos Haszontalan garázsvásár!

Advent elején, december 3-án délelőtt ismét garázsvásárt rendeztünk az Egyboglya Alapítvánnyal közösen a Silvanus játszótéren. Noha hideg volt, és jeges szél fújt, sokan eljöttek árusítani is, vásárolni is. A hangulatot karácsonyi zenékkel fűszereztük, és még a nap is kisütött, úgyhogy remek délelőtt volt. 😊☀️❄️

Ahogy ígértük, folytatjuk, tavasszal megint várunk mindenkit, hogy a haszontalannak ítélt tárgyakból újra hasznos lehessen! 😊

Le a kalappal!

Az év végén ismét kalapot emelünk köszönetünk jeléül a JÓbuda Közösségi Alapítvány nagylelkű adományozóinak. 

December 8-án a Csillaghegyi Közösségi Házban adománygyűjtő estet rendezünk, amelyre várunk mindenkit, aki fontosnak tartja Óbuda jól-létét, és akár csak egy kisebb összeggel szeretne hozzájárulni az alapítványunk munkájához, és szívesen tölt velünk egy hangulatos estét. Az eseményen mesélünk a JÓbuda céljairól, az idei tevékenységeinkről, közös játékkal, beszélgetéssel és sok finomsággal zárjuk a 2023-as évet.

Tarts velünk, várunk december 8-án este 6 órától a Csillaghegyi Közösségi Házban (1039 Mátyás király út 13-15.)! Legyen ünnep az adományozás!

Mindenütt van hiány és mindenütt van többlet – kössük össze őket!

Hasznos Haszontalan – Adventi közösségi garázsvásár

Meguntad, vagy már nincs rá szükséged? Ne dobd ki – add el vagy cseréld el!

Ha szeretnél megválni néhány fölösleges cuccodtól, de sajnálod kidobni, regisztrálj a JÓbuda adventi garázsvásárára, várunk december 03-án 10 órától a Silvanus játszótéren (1031 Silvanus stny. 9.)!
Ezúton is köszönjük az Egyboglya Alapítványnak, hogy helyet biztosít a vásárnak!

Ha november 28-ig kitöltöd a regisztrációt, kapsz egy asztalt, ahol árusíthatsz vagy csereberélhetsz bármit, a farmertől a plüssmacin át a kávégépig, szabad a pálya! A helyeket a regisztrációk sorrendjében adjuk – siess, hogy ne maradj le! Ha mégis így történne, de időben regisztráltál, rajta leszel a várólistán, lemondás esetén értesítünk!

Ha nem szeretnél árusítani, csak körülnéznél vagy vásárolnál, akkor is itt a helyed, jó zene, jó szomszédság, jó buli lesz!

Várunk a Silvanus játszótéren december 03-án vasárnap 10 és 13 óra között!

Regisztráció november 28-ig-ig ITT!

Lezárult a Swimathon!

Nagy örömmel osztjuk meg veletek a nemrégiben lezárult Swimathon adománygyűjtő kampányunk végső eredményét:

7 nagykövetünk ÖSSZESEN 795 042 FT-ot gyűjtött a JÓBUDA JÖVŐALAP számára! ❤️🫶

Fantasztikus munkát végeztetek, köszönjük szépen!

Ez a végösszeg a következőképpen áll össze:

* Hermecz Vajk: 206 810 Ft

* Gyenes Zsuzsa: 170 049 Ft

* Békásmegyeri Tisztogatók: 160 000 Ft

* Bukfenc és Momo: 130 583 Ft

* Veres Pál: 75 100 Ft

* Simányi Péter: 50 000 Ft

* Huzella Péter: 2 500 Ft.

Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, aki dolgozott a kampányban, és azoknak is, akik támogattak minket, akár adománnyal, akár megosztással, jó szóval vagy drukkolással, nagyon sokat segítettetek! ☺️

Ahogy ígértük, a beérkezett összeget erre a két célra fordítjuk a jövő év folyamán:

* a 2024. évi JÓ JÓbudán! pályázati alapunkra, amivel a fenntarthatóbb, élhetőbb, közösségibb kerületet építő kezdeményezéseket támogatjuk,

* folytatjuk a JÓbuda Mentorprogramunkat, amivel a kerületben élő iskolás gyerekeknek segítünk a tanulásban a korrepetáló óráik finanszírozásával.

Nagyköveteink részvételével tartottunk egy kis összejövetelt is, ahol megköszöntük a munkájukat, és egy jót beszélgettük ráadásként. 🙂 Reméljük, fogunk még együtt dolgozni! ☀️

Nárciszpad Óbudán

Óbudán, a Holdudvar Parkban mostantól egy új, sárga pad várja a megpihenőket. A Magyar Hospice Alapítvány Nárcisz-padja az első az országban, amelyik az együttérzést, a betegek és a betegségek iránti figyelmet ilyen módon jelképezi, ahová leülve beszélgetni lehet olyasmikről, amiket inkább magunkba zárunk: a minket ért veszteségekről, a halálról, a gyászról. Örülünk, hogy a támogatásunkkal hozzájárulhattunk az első magyar Nárcisz-pad létrejöttéhez! És nem csak ehhez, hanem ahhoz az edukációs kiadványhoz is, amelyekkel a Magyar Hospice Alapítvány segíti a pedagógusokat abban, hogy a fiatalok körében feloldhassák az elmúlás, a gyász, súlyos, sok fájdalommal övezett tabutémáit. Az ünnepélyes padavatón kerületi iskolás és óvodás csoportok néma csöndben hallgatták Buboréktündér, azaz Previtzer Tünde tündérmeséjét, utána nárciszokat ültettek a parkba és óriásbuborékokkal idéztek meg egy szebb világot, ahol nincsenek tabuk, ahol a tündérek és az emberek együtt élhetnek. Aki nem lehetett ott, annak néhány fotóval idézzük fel a különleges Nárcisz-ünnep hangulatát.

Egyik alapítónkat díjazták

Nagy örömmel, szeretettel és büszkeséggel adjuk hírül, hogy Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat képviselő-testülete a kerület polgárai érdekében kifejtett kimagasló civil tevékenysége elismeréseként Balázs Lajos – díjat adományozott egyik alapítónknak, Gyenes Zsuzsának.

Felvételi előkészítő nyolcadikosoknak

A JÓbuda Közösségi Alapítvány 2021-ben alakult Óbudán. Jelmondatunk, hogy mindenhol van szükség és mindenhol van felesleg, kössük össze őket! Adományokat gyűjtünk, és adományokat osztunk, célunk a közösségfejlesztés, ill. azon kezdeményezések támogatása, amik az önkormányzatnak vagy a nagy szervezeteknek túl kicsik, egy személynek pedig túl nagyok lennének. Idén rangos elismerésben is volt részünk, egyik alapítónk megkapta a Balázs Lajos Óbudai Civil Díjat.

Tavaly óta működik egy mentorprogramunk olyan óbudai vagy Óbudán tanuló gyerekek számára, akiknek szüksége van tantárgyi korrepetálásra, ezt a programot egészítjük ki egy 10 alkalmas, a gyerekek számára ingyenes központi írásbeli felvételire való előkészítővel.

A foglalkozások október 17-én 15 órakor kezdődnek a Jövőbarát Egyesület Pethe Ferenc téri helyiségében. Matematika és magyar nyelv tantárgyakból lesznek 45 perces foglalkozások.

Aki úgy érzi, szüksége van ilyen segítségre a sikeres írásbeli felvételi dolgozat megírásához, jelentkezzen október 15. éjfélig a mentorprogram@jobuda.hu e-mail címen!

Az egyéb tantárgyi korrepetálás működéséről is a fenti e-mail címen lehet érdeklődni!

Gyertek! Tanuljunk együtt!